Harminc-negyven liter vizet iszik meg egy felnőtt ló egy átlagos napon, nyári edzés után akár ennek a dupláját is. Lovasoktatóként ezt csak akkor hittem el igazán, amikor egy kánikulai héten végignéztem, ahogy a vödrök délre kiürülnek. Télen viszont fordított a gond. A ló kevesebbet iszik, ha jéghideg a víz, és ebből könnyen lesz emésztési baj, ezért nálunk novembertől minden reggel azzal kezdődik a nap, hogy feltörjük a jeget az itatókon, és langyos vizet hordunk a boxokba.
Ilyenkor a lovarda egészen más hely, mint nyáron. A széna illata erősebb, a pokrócok a nyergek mellett lógnak, a patkolókovács pedig téli szögeket hoz, hogy a lovak ne csússzanak meg a fagyott udvaron. A gyerekek, akik nyáron még a karámban lovagoltak, most a fedett pályán köröznek, és mindegyik megkérdezi, fázik-e a lova. Azt szoktam mondani nekik, hogy a ló sokkal jobban bírja a hideget, mint mi, csak a szelet és a nedvességet nem szereti, ezért fontosabb a száraz alom, mint a vastag takaró.
A téli készülődés kellős közepén a nővérem hívott fel, de nem a lovak miatt.
A Gross Office nevét tőle hallottam először. Tavasszal ugyanis úgy döntöttem, hogy jövő évtől az oktatást egyéni vállalkozásként viszem tovább, és ehhez kellett egy hivatalos cím. A lovarda tulajdonosa nem szerette volna, ha az ő címükre jelentem be magam, a tanyán pedig, ahol lakom, hetente kétszer jár a postás, és a levelek a kapufélfára szerelt ládában áznak. A nővérem évek óta vállalkozó, és ő mesélte, hogy a cége székhelye évek óta a Gross Office címén van, és soha nem volt vele gondja.
Rögtön átküldött egy linket is, ami így nézett ki: Székhelyszolgáltatás 8.000 Ft/hó-tól NAV kompatibilis. „Olvasd el nyugodtan, aztán hívd fel őket” – írta mellé, mert ismer, és tudja, hogy mindent tízszer átolvasok, mielőtt döntök. Addig azt hittem, hogy a székhelyszolgáltatás a nagy budapesti cégek ügye, és egy tanyán élő embernek semmi keresnivalója ott.
Két estén át böngésztem az oldalt a konyhaasztalnál, a patkolási időpontokat őrző füzet mellett. A legtöbb kérdésem gyakorlati volt, például hogy mi lesz a levelekkel, ha a versenyidényben hetekig alig vagyok otthon, vagy ha nem én, hanem a párom ugrik be értük. Erre is ott volt a válasz: a küldeményeket átveszik, és nemcsak a vállalkozó maga, hanem a meghatalmazottja is elviheti őket. Ez nálunk, ahol az egyik mindig az istállóban van, többet ér, mint elsőre hangzik.
Engem leginkább az nyugtatott meg, hogy a szerződést nem csak Budapesten lehet aláírni. A grossoffice.hu oldalán felsorolják a vidéki irodákat is, Győrtől Debrecenig, és Kecskemét, ami tőlünk fél óra autóval, szintén köztük van. Egy decemberi napon a széna kiosztásától, az itatástól és a jégtöréstől egy délelőttre elszakadni nálunk nem kis dolog, Budapestre utazni pedig egy egész napba került volna.
Az oldal szerint a szerződéskötéshez nagyjából tíz percre kell megjelenni, és tényleg nem tartott tovább. Több időbe telt parkolóhelyet találni a belvárosban, mint aláírni a papírokat. Hazafelé az autóban azon gondolkodtam, hány estét töltöttem azzal, hogy a ládából kiszedett, elázott leveleket a radiátoron szárogattam, és próbáltam kibetűzni, ki mit akart tőlem.
Később olvastam, hogy az ügyfeleik körülbelül a fele ismerős ajánlására keresi meg őket. Ezen mosolyogtam, mert pontosan így lettem én is egy közülük: egy testvéri telefonhívás után, egy decemberi reggelen, valahol a jégtörés és a szénaosztás között. Azóta a székhelyszolgáltatás számomra azt jelenti, hogy a hivatalos ügyeimnek is van egy száraz, biztonságos helye, ahogy a lovaknak a jól almozott box.
A nővéremnek azóta tartozom egy vacsorával, és egy lovaglóórával a lányának, aki hónapok óta kérleli. Este, amikor a langyos vizet hordtam a boxokba, már nem azon járt az eszem, hová érkezik a következő hivatalos levél. Azt a Gross Office veszi át, nekem pedig marad a jég az itatón, a széna illata, és a lovak, akik reggelente már az ajtónál várnak.
